Lakásfelújítás

Szolgáltatások

Lakásfelújítás Budapesten és Pest megyében garanciával és valós referenciákkal. Falak áthelyezése, falak bontása illetve átépítése engedélyeztetéssel együtt is. Panel lakások, téglaépítésű lakások felújítása, renoválása, átépítése, válaszfal építés. Bármilyen festés, kőműves, burkoló, villanyszerelő illetve gépészeti munkával kapcsolatban kereshet bennünket, minden amire csak egy lakásfelújítás során szükség lehet. Nem teszünk különbséget egy szoba kifestése vagy a teljes lakásfelújítás között, nekünk minden ügyfél, elvégzendő kis, vagy nagy munka egyformán fontos. Végzünk lakásfelújítást magánszemélyeknek illetve cégeknek, állami intézményeknek is. Felújítottunk már iskolákat, orvosi rendelőt, garázsokat, melléképületeket is. Munkánk során szeretjük a kreatív megoldásokat is igényesen kidolgozni ezért nálunk tényleg csak a megrendelőnk fantáziája szabja meg, hogy milyen lesz a végeredmény.

Gyorsan és pontosan dolgozunk, célunk, hogy az Ön által megálmodott környezetet hozzuk létre. Úgy dolgozunk, ahogy azt a saját otthonunkban is elvárnánk egy szakembertől. Bármilyen lakás átalakítását, felújítását el tudjuk vállalni, előzetes felmérés, és az elképzelések egyeztetése után. Számunkra nincs lehetetlen, megoldandó feladatok vannak, amelyeket a legjobb tudásunk, és közel két évtizedes szakmai tapasztalataink alapján oldunk meg. Munkavégzésünk során elsősorban a megfelelő felület előkészítési munkákra illetve a tartósságra helyezzük a hangsúlyt, ezért is merünk garanciát vállalni az általunk végzett munkákra.

A lakásfelújítást az első ceruza vázlattól kezdve a teljes átadásig el tudjuk vállalni, így Önnek nem szükséges szakemberek, burkoló, kőműves, villanyszerelő, vízszerelő után szaladgálnia. Nálunk minden szakember mester szinten űzi a szakmáját, tehát biztos lehet benne, hogy ha bennünket bíz meg a munkával akkor garantáltan magas színvonalú szakmunkával fogjuk ezt meghálálni. Több száz referencia munkánk megtekintésével betekintést nyerhet a már elvégzett munkáinkba.

Munkánk során folyamatosan bevonjuk az újdonságokat, az új és minőségi anyagokat és gépeket amelyek segítségével gyorsabban és kedvezőbb áron tudunk kiváló minőségű munkát kiadni a kezünkből, mint a konkurenciáink. Minden munkatársunk ismeri az általa mester fokon űzött szakma csínját-bínját, tehát bármilyen kérdés van, vagy megrendelőinknek szakmai tanácsra van szükségük, állunk rendelkezésükre. A lakás felújítás során a munkálatokat, feladatokat többféle módon el lehet végezni, mi törekszünk rá, hogy ár-érték illetve tartósság arányban a lehető legjobbat válasszuk ki, és ajánljuk ügyfeleinknek. Képesek vagyunk festési illetve vakolási, szigetelési munkákat gépesíteni, így rövid idő alatt nagy mennyiségű munkát el tudunk végezni, magas minőségben, kiváló áron.

Beszállítóink és partnereink akik a munkánkhoz szükséges anyagokat biztosítják illetve szállítják a legkiválóbbak közül valók, és sok sok éves kapcsolat fűz hozzájuk, régóta együtt dolgozunk. Ez nagyon fontos, hiszen nem csak azt kell tudni, hogy hogyan oldjuk meg egy feladatot, hanem azt is, hogy mivel. Fontos, hogy időben értesüljünk róla, hogy ha kedvező árú új anyag, illetve eljárás jelenik meg a piacon, amely segítségével még szebb, jobb, tartósabb lesz a végeredmény, a munka amit kiadunk a kezünkből. Ha ismerős helyre megyünk vissza dolgozni, akkor jó érzés, ha behívnak bennünket egy olyan lakásba, ahol tíz -tizenöt évvel ezelőtt végeztünk lakásfelújítást, és a jó minőségben végzett munkának köszönhetően a sok eltelt év meg sem látszik a falakon, burkolatokon.

Beszállítói partnereink a saját szakterületükön nagyon magas színvonalú anyagismeretről tesznek tanúságot, tehát tanácsot is tudnak adni, ha valakinek speciális igényei vannak, vagy különleges termékeket keres. A szaniterek és szerelvények illetve berendezési tárgyak milliói közül nem könnyű kiválasztani azokat amelyek kedvező árban vannak, szépek, tartósak és probléma nélkül használhatóak is. Hogy ezekből tudjunk válogatni, és kiválasztani a legjobbat, szakembereink a segítségünkre vannak. Mindenről a használat során dől el, hogy az jó vagy rossz és sajnos a magas ársávban lévő termékekről is derült már ki, hogy bár nagyon szép, szinte használhatatlan. Ezért a magas színvonalú és átfogó tapasztalatokkal rendelkező szakember tanácsa nagyon jól jön egy lakásfelújítás során.

A lakásfelújítás során minden kis részletet aprólékosan meg kell tervezni, hiszen a jó tervezés segítségével időt és akár tízezreket is spórolhatunk, mintha saját kútfőből vág neki valaki egy átfogó felújítási munkának. Ügyfeleinket megnyugtatja, hogy ha segítséget kapnak már a tervezés során, és így lépésenként átgondolva és megtervezve a felújítási munkákat már nem tűnik olyan nehéznek és kaotikusnak ez egész.

Amikor valaki lakásfelújítást tervez, akkor célszerű átgondolni és megfontolni az igényeket és a lehetőségeket is, hiszen nem lehet minden lakást korlátlanul átalakítani, sokszor a fizikai korlátok mellett az anyagi korlátok is problémát jelenthetnek. A fizikai korlátok szakemberek segítségével felmérhetők, akár a panel lakásoknál a panel vágás engedélyezése, akár főfalak átépítése mind-mind engedélyköteles, és feltételekhez kötött. Segítünk az előzetes felmérésben és a megfelelő szakemberek biztosításában, akik tanácsot adnak és biztosítják a megfelelő hátteret a munkálatok szakszerűségéhez. A munkálatokat olyan magas minőségben kell elvégezni minden esetben ahogy az a tervezet és a műszaki dokumentációkban szerepel.

Segítséget tudunk még nyújtani lakás szigetelésben, nyílászárók, ablakok cseréjében, redőny cserében illetve korszerűsítésben. Szakembereink segítenek a hőhidakat és a penészesedést is megszüntetni, akár hőkamerás elemzéssel is. A lakásfelújítás fontos része, hogy a benne lakók életminősége sokkal magasabb legyen mint amilyen a felújítás előtt volt, és mi tudunk segíteni benne, hogy ez optimális legyen.

Magas színvonalú és sok-sok éves tapasztalatainkat adjuk, hogy a lakásfelújítás könnyen és gyorsan végbe menjen, olyan minőségben, ahogy azt tőlünk elvárják. Ezért szeretettel várjuk megkeresését bármilyen lakás felújítási, épület felújítási munka, szakmunka lenne Önnél, ránk számíthat. Írjon, kérjen árajánlatot, és munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.

Galéria

kepek

Segíthetünk?

Ha bármiben segíthetünk a fent olvasható témakörökben, akár egy házat kell felújítani, akár egy szobát kifesteni, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot. Hívhat munkaidőben a fent látható telefonszámon, vagy töltse ki az űrlapot, írja le, hogy milyen munkákban segíthetünk és kérjen árajánlatot IDE kattintva

Közösségi oldalak